A KÍGYÓ ÉV ZÁRÁSA
ÁTLÉPÉS AZ ÚJ NŐI ÉLETKAPUN

WOMAN EQ HEALING WORKSHOP

A lágy megérkezés ideje

Még összegzésben vagyunk, befelé a mélységünk felé fordulva szálazzuk szét régi és új életünk fonalait. Jól tudjuk, hogy vannak dolgok, amelyeket nem vihetünk már magunkkal, még erővel sem. Az elengedés már nem választás, hanem feltétele a valódi születésnek. A kapaszkodás árát megtanultuk, és még vannak gyógyuló sebeink. Ez itt most még a feldolgozás, a gyógyulás és a lágy megérkezés és annak az ideje, hogy visszatérjünk erőért és útmutatásért a női kör megtartó terébe.

AZ ÁTMENET BEAVATÓDÁSÁBAN VAGYUNK, EZ A WORKSHOP EBBEN TÁMOGAT.

GYÓGYULÁS AZ ÁTMENETBEN

A női lágyság erejével

Az átmenetben most a gyógyító női lágyságot választjuk, hogy ezen keresztül egy új minőségű erőt hívhassunk be, amely befelé lágy, de kifelé határozott.

Ez az évindító alkalom azért született, mert van, amit nem tudunk elmével megválaszolni. És most nem is kell. Van, amikor csak megengedni és megélni kell, hogy elengedődhessen, aminek mennie és megérkezhessen, aminek érkeznie kell. A beavatódás most szavak nélkül, egy valódi mély csendben és találkozásban önmagunkkal mélyen belül történik. Érintéseken, illatokon és gyógyító női jelenléten keresztül.

A PROGRAM RÉSZLETEI

Időpont: Január 18. 15:00-20:30
Helyszín: Oktogon, Liszt Ferenc tér 2. 2 emelet 3.

Hozzájárulás: 30 000 Ft
Early Bird január 16. éjfélig: 26 000 Ft

Maximum létszám: 12 fő
Dresscode: Föld színekben, a nőiségedet ünnepelve, kényelmes ruhában érkezz.

A PROGRAMOT TARTJA

Nádas Anna vagyok, holisztikus szemléletű női coach. A Woman Equilibrium, egy olyan szemlélet megalkotója, amely a nőiség holisztikus tudás utáni vágyából hívódott életre általam, hogy emlékeztessen nőként minket arra a tudásra, amely a nőiségünkben lakozik. Küldetése, hogy utat mutasson a nőiségünk mélyebb szintű megismerésében és kibontakoztatásában, az által, hogy visszakapcsol bennünket valódi női természetünk megéléséhez.

JELENTKEZÉS

A jelentkezésed kérlek, hogy csak abban az esetben add le, ha valóban részt szeretnél venni a programon, a jelentkezésed csak a program fizetésével lehetséges az űrlap kitöltése után megjelenő oldalon.